Erdélytúra, 7. nap – Kőtengeri piknik

A hetedik nap reggelen már az almafák is biciklit teremtek.

Ennek örömére elindultunk ébresztő körutunkra (a kék csapat, végre teljes létszámmal), vidám nótázással próbáltuk az újdonságnak számító „aquagym” bemelegítésre csalogatni biciklis társainkat a Budapest Bár ritmusaira: https://www.youtube.com/watch?v=pie9cHezchM

„Kezemben pompa van
Azzal ébresztem én magát
Mert aki nem teker
Risakkal gyűjti meg a baját”

 

Az „aquagym” utánÚszó Erdély!!!

mindenki felült a frissen termett alma-biciklijére és elindultunk Őraljaboldogfalva irányába, ahol megtekintettük a XIII. századi református, eredetileg katolikusnak szánt templomot amelynek állítólag egyetlen magyar híve van. Ez az építmény szolgált mintául a korabeli Hátszeg környéki román templom építészetben.

A templom hüvőséből nehezen mozdultunk tovább de végül elértünk a  Mátyás királytól nemességet kapott Kendeffy család kastélyához, amely napjainkban rózsaszínben pompázik. A ma álló kastélyt az 1870-es években Kendeffy Árpád építtette az angol gótikus kastélyok mintájára. A pompás külsőhöz eredetileg méltó berendezés is társult, aminek ma már nyoma sincs. Az 1960-as években nyári gyermektáborként használták, állaga leromlott. 1972-ben felújították, tornyát teljesen újraépítették, és a nyolcvanas évektől 32 szobás szállodaként működött. Egykori építtetőinek örökösei 2006-ban visszakapták.

Egy helyi arc szerint a kastélyt 49 évre „koncesszióba” (haszonbérlet) adják egy szállodának és 1-2 hónap múlva elkezdődnek a felújítási munkálatok.  Ennek a hírnek örömére elpedáloztunk meginni egy jó hideg sört a lehető legközelebbi helyi egységbe.

Mivel templomból és kastélyból soha nem elég útba ejtettük a Nopcsa kastélyt. A Nopcsa család szacsali kastélya a XVIII–XIX. század fordulóján épült klasszicista stílusban, szerényebb formával, mint a barát és rokon Kendeffyek szomszédos (alig 8 km-re fekvő) pazar építménye. A család aztán – Nopcsa Ferenc rábeszélésére – a kastélyt elhagyta, majd eladta. A szocialista Románia elállamosította, kifosztotta, sérült elméjű gyerekek gondozóintézetévé alakította, és hagyta elromosodni. Itt is kiderült, hogy ezt a kastélyt is felújítják hamarosan és paleontológia intézetté alakítják. Erre az örömhírre már nem ittunk több sört viszont új barátságok kötődtek.

A szentpéterfalvi református templomot sem hagyhattuk ki, majd a kultúrprogramot követte a komoly, technikás útszakasz, a dinoszauruszok völgyén, köveken, patakokon át majdnem a Retyezát csúcsáig. :)

Miután átkeltünk az utolsó  vizes szakaszon Kriszta és Gücüke mennyei ebéddel várt minket. Egész délelőtt erre készültek: vinettét sütöttek, ki is kavarták, kenyeret is dagasztottak és még az esztenára is volt idejük kimenni egy kis friss ordáért, nem beszélve a frissen hűtött komlóléről.

A fürdés sajnos érdeklődés hiányában ezúttal elmaradt, de az ezt követő ereszkedő mindenkit kárpótolt Malajesd váráig.

Következő megállónk a Mara kúria volt, ahol a házigazda hiányában csak az udvarba nyertünk betekintést, de holnap reggel tiszteletét teszi kis csapatunknál a kúria ura, így majd többet is megtudunk a család és az épület történetéről, így javasoljuk a holnapi bejegyzést is elolvasni!

És most, hogy megérkezett a két órája megrendelt pizza (a bőséges vacsora után) indulunk is pótolni a ma elbringázott energiát.

 

Blog: Haba Ildikó, Kozma István, Mihálykó Ervin, Löffler Anna, Plosz Zoltán

Fotók: Haba Ildikó, Löffler Anna, Plosz Zoltán

 

3 thoughts on “Erdélytúra, 7. nap – Kőtengeri piknik

  1. Mindenkinek puszi itthonrol!
    Nem alltam meg, hogy gyorsan ne “csekkoljam” le a mai blogbejegyzes, hogy mik tortentek veletek a delutan folyaman! Szoval megis jo dolog ez a blog! :) es a dinnye is:)
    Es irigylem, hogy meg holnap is tekertek es en mar nem! Szep es tartalmas utat a holnapi napon is! Es nagy koszonom a szervezoknek es bringastarsaknak ezt a kituno egyutt toltott hetet!

Leave a Reply to Meci Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>