Erdélytúra, 9. nap – Búcsú az élményektől és epilógus

A tegnapi hosszú nap után ma csak tíz óra tájban találkoztunk reggeli kávéra és búcsúzkodásra a szálláshelyünk melletti “Paradicsom” (Paradis) nevű vendéglátóipari egységben.

Nehezen ment a búcsúzkodás, ezért eldöntöttük, hogy csapatunk megmaradt tagjaival meglátogatjuk a Magna Curiát és a Déva várát.

A Várhegy déli lábánál álló Magna Curia mai alakját Bethlen Gábor kezdte meg kialakítani 1621-ben reneszánsz stílusban, de végül csak a 18. század elejére készült el és a barokk jegyeit viseli magán. 1882-ben a Hunyadmegyei Történelmi és Régészeti Társulat rendezte be múzeumnak régészeti gyűjteménye számára. 1938-tól Hunyad megyei múzeumként működött. 2008-ban befejezték nagyszabású felújítását és harminc teremben A Dák és Római Civilizáció Múzeuma néven nyílt meg ismét.

A környékről is messziről látható várat a 13. században kezdték építeni. Napjainkban fölvonóval vagy gyalogosan közelítheti meg a látogató. A romantikus szépségű természeti rezervátumot képező Várhegy számos ritka növény és a homoki vipera (Vipera ammodytes) előfordulási helye. Minthogy a vár börtönében szenvedett mártírhalált Dávid Ferenc, az Erdélyi Unitárius Egyház megalapítója és első püspöke, a Várhegy és a vár az unitáriusok nemzetközi zarándokhelye.

Mivelhogy Csernakeresztúron, bukovinai székely vendéglátóinktól megtudtuk, hogy Madáfalva azért nem Mádéfalva, mert kölcsönadták az ékezetet a Szárhegyieknek, a vár lábánál kirakott óriási DEVA feliraton már nem is kerestük az ékezetet.

Inkább csodáltuk a kilátást,

és biztos, ami most van alapon készítettünk még egy csoportképet fogyadozó csapatunkkal:

Lefele páran eldöntöttük, hogy kihasználjuk a napot, és hazautazás előtt még felkeressük Marosillyén Bethlen Gábor szülőházát, és Marosnémetiben a Gyulay kastélyt, de nem volt kedvünk ilyen hirtelen elválni egymástól, így beültünk egy utolsó ebédre a “Vöröshagyma” (Ceapa Roşie) elnevezésű vendéglőbe.

A VIII. Erdélytúra utolsó közös ebédje majdnem négy órásra nyúlt, újra kiértékeltük a túrát, búcsúzkodtunk és rajzolgattunk,

így a tervezett programpontok elmaradtak és öt órakor mindenki elindult otthonról haza.

Epilógus:

A VIII. Erdélytúra 39 résztvevőjének egyöntetű véleménye volt, hogy Dél-Erdély gyönyörű természeti adottságokkal és nagyon értékes kulturális örökséggel rendelkezik.

Túránkat két kérdés kísérte: hogyan tudja a helyi közösség megőrizni ezen értékeket, és hogyan tudunk hozzájárulni mindehhez mi, az Élő Erdély Egyesület?

A helyi közösségek viszonylatában egyaránt találkoztunk elszomorító és biztató példákkal, egyesületként pedig amellett, hogy apró gesztusokat tettünk (megtisztítottuk a zalatnai mészárlás emlékére felállított ompolygyepűi emlékmű környékét, és koszorút helyeztünk el az emlékműn), újra meggyőződtünk arról, hogy a legszebb hobby felfedezni Erdélyt, a legszebb hivatás pedig hozzájárulni kulturális és természeti értékeink megőrzéséhez, közösségünk megerősödéséhez.

Túránk természetesen csak ízelítőt nyújt Dél-Erdélyből, blogunk csak egy pillanatkép arról amit, és ahogyan mi láttunk Dél-Erdélyből a VIII. Erdélytúránk alkalmából.

Mi a magunk eszközeivel folytatjuk munkánkat: honlapot, filmeket, útikönyvet készítünk Dél-Erdélyről, hogy másoknak is megmutathassuk Dél-Erdély kulturális és turisztikai értékeit, és igyekszünk hozzájárulni megőrzésükhöz ott, ahol erre igény merült fel és lehetőségeink megengedik: például segíteni fogunk a marosszentimrei középkori templomot védő kerítés helyreállításában.

Másoknak pedig csak ajánlani tudjuk: induljanak el, fedezzék fel Erdélyt, és gazdagabban fognak hazatérni.

Blog: Boda Szabolcs

Fotók: Szász Kriszta

 

5 thoughts on “Erdélytúra, 9. nap – Búcsú az élményektől és epilógus

  1. Nem is tisztítottuk meg az ompolygyepűi emlékmű környékét, mivel az már meg volt tisztítva mire odaértünk. Valamit azért kapirgáltunk :)

Leave a Reply to Sorbán Géza Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>