2013. augusztus 9-18. között ne keressetek, ne írjatok, ne hívjatok: Udvarhelyszéken vagyunk. Nem igaz, hogy nem dolgozunk – Udvarhelyszék kulturális és természeti értékeit látogatjuk, dokumentáljuk, előadásokat hallgatunk és biciklizünk – , csak nem vagyunk az irodában 
Hogy pontosan merre járunk, azt megtalálhatjátok alább. Bővebben
A tegnapi hosszú nap után ma csak tíz óra tájban találkoztunk reggeli kávéra és búcsúzkodásra a szálláshelyünk melletti “Paradicsom” (Paradis) nevű vendéglátóipari egységben.
Az idei túra leghosszabb napjának már az első mozzanatai jelezték, hogy ez egy nem szokványos nap lesz. Először is nem volt ébresztés. Mindenki a számára leghatékonyabb, évek során kikísérletezett saját módszerével kellett rávegye fáradt testét, hogy reggel hét órakor elhagyja az ágyat. A sikeresen ébredőket egy második meglepetés is várta: a szervezők a reggeli mellé máris előadót szolgáltak fel.
Csernakeresztúron ébredtünk, ahol nyár közepén hazai májassal és véressel belakmározva indulhattunk utunkra. Egyeseknek nagyon jó éjszakájuk volt, Hunyad megye egyetlen magyar többségű településén két népdalt is tanulhattak. T. lehet, hogy az éjszaka folyamán többet is… A helyi erők jobb formában voltak, mint mi, ami az elmúlt évek „gyakorlatához és edzéséhez” képest gondolkodásra adott okot. Ezután az esti ihaj-csuhaj helyszínén sor került a szendvicskészítésre, valamint a klasszikus bemelegítésre, a sárgák vezénylésével. A szendvicshez elöszőr az erdélytúrák történelmében murok is járt.
A pincsi puttó perró perró bemászott a fülünkbe, és tekerés közben ismételgetve, úgy hangzik mint annak idején a Csík-Gyergyó-Gyimes túrán a „Tempó! Tempó!„ vagy a Szilágyság túrán a „Megyünk! Megyünk!” Na, de azért mégiscsak a kávés reggelit választottuk ébresztésnek. Ment is simán, örültek is neki, nem volt semmi keleti zenei aláfestés, csak egy „gyenge jútú” – Kozika szerint, na és a gyerekek szobájából egy vidám plüss Napocska mosolygott vissza az ébredőkkel szembe. Az ébresztés a csajok (Andi, Saci, Tündi) feladata volt, közben a srácok (Botó, Arnold) mint utólag kiderült, a Szászváros-i bevásárló központok parkolóiban időztek nyitásra várva…Már ébresztésen, reggelin is túl voltunk mire végre megérkeztek, de sikerült mégis elkészítenünk az Erdélytúra történelmében mostanig előnemforduló dícséretes legfinomabb szendvicset! Újítottunk is a menüben, nemcsak ami a szendvicset illeti, hanem a citromszeletekkel is a kulacsokba.
Könnyűek az éjszakáink, de sokkal nehezebbek a reggeleink. Ez ma sem volt másképp, pedig az éjjeli nótázás után (de az olyan volt, hogy a felsőszólamú „Szééép nyári nap” alatt még a tücskök is abbahagyták a ciripelést) az ú.n. “szolgálatos “ csapat ágyba szolgálta fel minden kedves résztvevőnek a reggeli kávét, lágy indiai szitár aláfestéssel…
Kedves blogolvasó, szeretnél-e szörnyű zajra ébredni? Ha igen, akkor 2012 augusztus 6.-án reggel, Gyulafehérváron a református vendégházban erre tökéletes lehetőséged lett volna. Nemzetünk székely-olasz színésze, kortárs Karinthyje, egy nyár eleji borozás alkalmával bemutatott néhányunknak egy zeneművet, amelyet a dél amerikai drogdílerek hallgatnak a diszkóban abból a jeles alkalomból, hogy 1-2 napon belül utoléri őket az erőszakos halál, elégedetlen kollegáik részéről (értsd, már tudják, hogy ki fogják őket nyírni). Ez a kedves nóta szövegesen “Pincsi, puttó. Peró peró“, erre ébredtek reggel 7:30-kor a délerdélyi alumíniumlovagok.
Augusztus 5., vasárnap
Algyógy – Bózes – Bakonya – Cseb – Zalatna – Ompolygyepű – Ompolymező – Metesd – Tótfalud – Sárd – Gyulafehérvár (66.8 km)
Kukkurikúúúúú! Ééééébresztőőőőő!
Pál, Kata, Péter (Piri, Feri, Sári, Zoli és még harminc ember), jó reggelt! Szólt az ébresztő az Élő Erdély Egyesület VIII. Honismereti Bringatúra második napjának reggelén.
Minden indulás az érkezéssel kezdődik A VIII. Erdélytúra Algyógyról, a Keresztyén Ifjúsági Központból indul, így pénteken este ide érkezünk. A biciklik darabokban utaztak idáig, első dolgunk partyképessé tenni őket.
