Erdélytúra, 4. nap – Borvidék, bor nélkül, szilvafákkal

Könnyűek az éjszakáink, de sokkal nehezebbek a reggeleink. Ez ma sem volt másképp, pedig az éjjeli nótázás után (de az olyan volt, hogy a felsőszólamú „Szééép nyári nap” alatt még a tücskök is abbahagyták a ciripelést) az ú.n. “szolgálatos “ csapat ágyba szolgálta fel minden kedves résztvevőnek a reggeli kávét, lágy indiai szitár aláfestéssel…

Aztán éledezés, reggeli és pakolászás, és Cs. már be is volt öltözve kedvenc bringaszerelő köntösébe, gumidefeketjeit kijavítani. Szegény Cs.-t az ág is húzza, annyi javítandó gumibelsőt próbált már megfoltozni, így azon morfondíroztunk, hogy azon blogolvasóink között, akik sikeresen tudják megtippelni hogy az elmúlt 3-4 napban Cs.-nek hány gumidefektje volt, fridzsidert sorsolunk ki! Egyébként Cs., ha így “halad” tényleg elnyeri a Tábor Hivatalos Szervízarca díjat.

Aztán kegyetlen videójáték-szerű csiki-csuki kezdődött Alvinc és Szászsebes között, csak úgy záporoztak a kamionok, a feltűrt aszfaltszőnyegek, a porfelhők és a széllökések, de végül mindenki sikeresen belépett a szászsebesi erődtemplom várfalán, mely csöppnyi csendsziget a katasztrófális áthaladó-belvárosi teherforgalom közepén… Nagyon drukkolunk már az épülő autópályának, amely nyomvonalába eddig már többször belesodródtunk, hogy az EU-s korrupció olcsóbb legyen mint az amerikai-korrupció, és nehogy megszakadjanak itt is a munkálatok…

Az udvarban P. jóvoltából helyi specialitás, a csokis csöröge-szerűség feledtette a halálközeli élményeket… A templomot Dahinten Alfred evangélikus lelkész mutatta meg nekünk, és úgy néz ki, ő az első aki az Egyesület nevét is lefordította számunkra: Verein für Lebendiges Siebenbürgen, ami már csak azért is nagyon tetszetős név számunkra, mert az „élő”-nek több jelentése is van, így akár „Virgonc Erdélyért Egyesület”-nek is értelmezhet bennünket egy tapasztaltabb szász.

Egyébként a templom és az itteni maradék 19o (!) főből álló szász közösség történelme sem egyszerű, könyveket is írnak róla, úgyhogy tessék olvasni, okulni, mert a templom melletti gyönyörű iskolaépület román felirata az idők során lemállott, most újra a gótikus betűkkel írt „Bildung ist Freiheit” olvasható…

A gyulafehérvári nagyon pozitív meglepetés után itt volt egy újabb: 18 fontos szász templom renoválására nyert az evangélikus egyház EU-s pályázatot, köztük a szászsebesi templom is. Dolgoznak is serényen a jómunkásemberek, sok helyen épp az egyenszürke vakolatot bontogatták kívűlről, s a sokkal szebb nyerskő falak már itt-ott kibukkannak. Reméljük néhány éven belül még megragadóbb kép fogad, és talán addigra a főutca is kamionmentesítődik.

Aztán autópályaépítést kiszolgáló kis ad-hoc utakon érkeztünk vissza Alvincre, ahol bőségesen megebédeltünk majd sziesztáztunk a Pongrácz Szent István ház hatalmas hárs- és diófái alatt… Persze mondanom sem kell, hogy ezalatt Cs. gumidefektet javított, immár nem a saját biciklijén, hanem azon a pótbringán, amellyel utánunk nyergelt reggel, miután a saját defektjei kijavíthatatlannak bizonyultak. A pótbringa tulajdonosa, K. szerint, évek óta nem kellett neki ezen a bringán gumit javíttatnia… ilyenkor erre mi a jó kifejezés? Pech? … … ?

Következett a borbereki református templom, amely kb. a XIV században épült, és most évtizedek óta van használaton kívül. De, újabb meglepetés: új tető készül az ódon falak fölé, háromszéki jómunkásemberek talán kevésbé serényen, de hátha annál ügyesebben mentik meg a még menthetőt… áll még a templom főhajójának boltozata, a torony is látszólag nincs rossz állapotban. Úgyhogy hajrá, Ácsok!

Majd hepehupás utakon gurultunk a hegyaljai borvidéken, szilva-, akác-, és hónaljillatok vegyültek a szélben, tűzött a nap, flakonos volt a sör, és bármerre néztünk erre is, arra is, hiába kerestünk szőlőültetvényt, itt biza úgy tűnik, nem szőlőből készítik a bort…

És mivel ma „laza” nap van, a sörözést dinnyével koronáztuk a Maros parton. A cél, hogy megtörjön a mítosz, megdőljön az axióma: harmincegynéhány fokos melegben igenis lehet dinnyére sört inni és fordítva, orvosok és gyógyszerészek nélkül…

K. ezt az időt arra használta ki, hogy bringájáról lemossa a Marosban az első nap Nagyágról lefele összeszedett agyagot (ezt a magunk módján hirtelen „nagyagit”nak kereszeteltük el, pedig ugye mind tudjuk, hogy ez nem az, mert az a Pb₂₈Au₄Te₁₄Sb₆S₃₄), volt Maros átúszó verseny, de díjat nem lehetett osztani, a folyó nagyon szelíd volt ma velünk: máskor 8 méteres mélységet is elérhet itt a folyó, de most majdnem a felénél még leért a versenyzők lába. Azért persze lehetett árral szembe úszni, és semmit sem haladni…

Következett egy őrült tekerés egészen Szászvárosig, kisebb csapatokban volt „hátulsó pár előre előzz!” gyorsulási verseny, volt csoportkép a leaszfaltozott (!) autópálya szeleten, és újabb résztvevővel is gazdagodott a csapat: ő a Hunyadi nevű kiscica, aki szépfehérsége és néhány hetes kora ellenére már öngyilkossággal kísérletezgetett az út szélén. B. Saját pólóját erszénnyé alakítva mentette át Szászvárosba a csöppséget, további sorsa bizonytalan, de biztató fejlődés, hogy a szászvárosi református templomban tartott előadás alatt jól viselkedett és egyet sem nyivákolt. Megtudtuk, hogy a cicusnál jóval öregebb a templom, hisz ezen a helyen már 1233 óta templom áll, s a várfal is kb. 1300-ból származik. Aztán 1566-ban lett reformátussá, még később felváltva használták a templomot az evangélikusok és a reformátusok. Egy idő után aztán a szászoknak már kezdett túl meredek lenni a kálvinista trend puritán templombelsője, így a jó baráti viszonyt ápolva megegyeztek, hogy közvetlenül a templom mellé, egy másik, evangélikus templom is készülhessen, rendes-becsületes lutheri szobrokkal, s mindennel ami még kell. Toronymagassága elmarad a reformátusétól, viszont nekik vannak fiatornyaik, mert nekik ez jelentette a státust. De ebből a sztoriból az a legfontosabb, hogy Szászváros története nagy vonalakban a magyar és szász, ill. református, katolikus és evangélikus felekezetek közötti barátság és béke iskolapéldája.

Szállásunk a Dévai Szent Ferenc Alapítvány szászvárosi gyermekotthonában, az egykori ferences rendi kolostorban lesz, úgyhogy ma este kíváncsi gyerekek szemecskéi leselkednek ránk, hogy megtudják, igaz-e az előző napok rémhíre, hogy nem nagyon tudunk „szépen viselkedni”…

Egyébként a tekerést illetően a helyzet biztató, G. szerint ugyanis „Ma érkezett el a seggem holtpontja”