Diáktábor, 4. nap – Kalotaszeg

Ahhoz képest, hogy hajnali 2 óráig bütykölt a társaság (makettezett), reggel 10 órakor már egymás bizalmát próbálgattuk.


Miután bizalmas viszonyba kerültünk egymással, nekiláttunk házilag elkészíteni reggelinket, a vinetakrémet . Frissen sülve lehámoztuk, összekopoltuk, hagymát bele, mustárt, kevés citromot,  majd paradicsom és paprika kíséretével mind megettük!

Jóllakottan és elégedetten tudtunk figyelni a Szűcs Brigitta néprajzos által bemutatott  kalotaszegi  előadáson.  Csapatokra osztva eljátszadoztunk egy-egy régies szóval, amelyekkel megalkothattuk saját  mesénket, jót nevetve, miután kiderült a jelentése.
Boti újra olyan ebédet készített, desszerttel megkoronázva, hogy  mindenkiből egyszerre tört ki a taps, köszönésképpen.
Kalotaszegi töltött paprika, rakott palacsinta.

Sok pihenőnk nem volt, máris fogtuk a smirglit, ecsetet, ceruzát, festéket és gyürkőztünk  neki a kalotaszegi motívumok festésének.
Annyira belemelegedtünk, hogy egyszer csak este lett és jöttek a zenészek, meg a táncosok. Gyorsan fel a báli cipőt és máris a kalotaszegi tánccal és nótákkal ismerkedtünk. Éjfél utánig ismételgettük az új és eddig tanult táncokat és nótákat . Mivel már volt kétszer is táncos-énekes esténk, mindenki bátran és jó kedvvel  mulatott, a seprűs-tánc lett az est fénypontja, tele volt izgalommal, rengeteget nevettünk.


Miután a zenészektől, táncosoktól elbúcsúztunk, még maradt energiánk gépzenére is  táncikálni, majd a banda úgy döntött, hogy lefekvés előtt egyet maffiáznak.
Tartalmas, vidám, kreatív napunk volt, emlékezetes marad mindenki számára!!!!!!!
Fotó, blogíró: Szász Kriszta

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>