A reggeli ébredést nem siettük el. Tíz óra magasságában ébredt a csipet-csapat, akkor is csupa lehajtott fejű, álmos faceket láttunk. Az éjszakai „egyet maffiázunk”-ból lehet, hogy több is lett és jóóó későre aludt el a város. Egy finom kis reggeli, tej, tea után készen állt a csapat az utolsó nagy megmérettetésre, a Torpedós vetélkedőre.
Mindenki ügyesen válaszolt a kérdésekre, a csapatok nagyon összekovácsolódtak!
Lazításképpenbeültünk az árnyékba és elmeséltük egymásnak, hogy mi volt a legjobb a táborban, hogyan éreztük magunkat. Abban határozottan egyet értettünk, hogy: jövőben, ugyanitt, ugyanekkor, ugyanígy! „Szeretés volt!” Gyorsan egy csoportkép és már szaladtunk rendet rakni, előkészíteni a kiállításunkat, amit a szülőknek szeretnénk bemutatni.
Közben Boti, Risak és Tündi szorgoskodott a konyhában, hogy a szülőket is elvarázsolják finom falatokkal.
Miután a kiállítás állt a lábán, megérkeztek a szülők. Nem győztek csodálkozni a nemezelt bárányka, milkatehén, a fatemplom-makett láttán, a festet fadarabokon. Csupa-csupa szépség és ezt mind az Ők gyermekeik készítették ?!!!
Mosolyogva nézték végig a levetített fényképeket, tapsoltak a kiosztott oklevelekért majd csendben megettük a Botibográcsot!
A csapatnak is sikerült meglepnie a szakácsot és a táborvezetőket, névre szóló tulipános diplomát adtak át, mindkettőt I. helyezéssel, amitől majdnem kicsordult szemünkből a könny! KÖSZÖNJÜK!
Ezek után mi más következhetett volna, mint érzékeny búcsú, ölelések a mihamarabbi viszontlátásig!
Így zajlott és ért véget az első Erdély Elvarázsol Diáktábor!
ELVARÁZSOLTUNK ÉS ELVARÁZSOLÓDTUNK!