Szerda, július 25. – Tusványos az Erdély Café-ban

Elindultunk. Ma délután három előadással vártuk az érdeklődöket az Erdély Café-ban. Az érdeklődés az esti hűvösség lassú közeledtével fokozatosan nőtt.

 

Fazakas Szabolcs, a Visus Kulturális Egyesület részéről elsőként érkezett. A “négy éve, és azóta is tartó lelkesülésüknek” az eredményét, azaz az idén tavasszal kiadott Székelyföldi Legendárium könyvet mutatta be az asztalfőnyi érdeklődőnek. A székelyföldi legendákat és mondákat összesítő kiadvány hiánypotló könyv a felnőtt és gyermek olvasóközönség számára, hiszen a társadalmi és történelmi körülmények hatására amúgy is több variánsban fennmaradt történetek egybegyűjtésével könnyíti az olvasó munkáját. A 7000 eladott, a székelyföldi, valamint szórványvidéki iskoláknak és hátrányos helyzetű gyerekeknek átadott 1000 példány után nemsokára a szövegek rovásírásra és angolra fordított kötetét is olvashatjuk! Az egyesület tagjai (képzőművészek, arculatgrafikusok, zenészek) közös munkájának és leleményességének köszönhetően a több száz éves történetek játékkal és hamarosan egy amerikai filmproducer által hollywoodi stílusban rendezendő rajzfilm formájában is megszólítják az érdeklődő közönséget. Az erre kíváncsiaknak érdemes szemmel tartaniuk a legendárium facebook oldalát, ugyanis itt nemsokára közzéteszik a még kísérleti stádiumban levő rajzfilmeket, amelyekbe a mai nap folyamán mi már belepillanthattunk. Holnap reggeltől várunk játszani, ugyanis az Erdély Café sátrában hagyták Kalandozás a Székelyföldi Legendáriumba társasjátékot.

Megtudtuk, hogy a folyamatban levő projektek között szerepel továbbá a maros-, aranyos- és háromszéki legendák összegyűjtött kiadása, az udvahelyi iskolásoknak szervezett legendárium-karnevál, a legendákhoz kötődő földrajzi helyszíneket népszerűsítő turisztikai katalógus publikálása. Legyetek szemfülesek! Tusványos után a Legendárium népszerűsítésére legközelebb a magyarországi Baranya megyei bukovinai székelyek találkozója nyújt alkalmat.Kádár Kincső múzeumpedagógus, Kelemen Zsófia gyógytornász és Szász Kriszta színész barátságának közös álma valósult meg idén nyáron az Élő Erdély Egyesület által szervezett első diáktáborral, amelyre Szécsenyben került sor néhány hete. Az Erdély elvarázsol diáktábor általuk megfogalmazott célja: egyszerűen felkelteni a 9 – 12. osztályos korosztály érdeklődését Erdély különböző tájegységei iránt, hiszen ennek a korosztálynak a megszólítása bizonyul a legnehezebbnek a fesztiválok és megannyi más szabadidős választás mellett. S tették ezt nagyszerűen! A tábor egy hete alatt a diákok Szilágyság, Mezőség, Kalotaszeg, Csík-, Gyergyó- és Kászonszék jellegzetes ételeit, hagyományait, az itt élők mindennapi tevékenységeit tapasztalhatták meg a közös főzés, kürtőskalács-sütés, templommakett készítés, növényfesték főzés, gyapjúmosás, nemezelés által. A tájegységekről szóló általános ismertető előadások elméleti részét a délutáni kézműves foglalkozások tették igazi tudássá. A családias beszélgetés során mi is tanultunk: a cickafark és orbáncfű főzethez rézgálic hozzáadásával más-más zöld árnyalatokat nyerünk. Szombat délelőtt a kíváncsiak láthatják is a különbséget a Szécsenyben festett gyapjúkon, amivel az Erdély Café-ban kézműveskedünk majd.

 

Ábrahám Endre túravezetővel, a mai délután utolsó előadójával képzeletben Dél-Erdélybe barangoltunk. Az augusztus 3 – 12. között sorra kerülő dél-erdélyi honismereti biciklitúra útvonalának (Erdélyi-Hegyalja, Kenyérmező, hunyadi Erdőhát, Hátszegi-medence) pusztuló sírkövei és kőkeresztjei, romos kastélyai, elhagyott templomai, lenyűgöző természeti tájai, az itt élők sajátos életvilágának képei csalogattak útrakerekedésre a nap végén. A túra során fotókkal, videókkal, a helyiekkel folytatott beszélgetésekkel törekszenek majd megrajzolni Dél-Erdély értéktérképét. Az afelőli kételyekre, hogy ki lehet-e bírni, biztatásul elhangzott, hogy az útvonal úgy van megtervezve, hogy mindenkit „átvigyen a hegyen”. Lehet még jelentkezni!

Szombatig meg sem állunk. Közben, folyik a Kastély Kvíz, az asztalokon várnak a retro-játékok, a hangfalakban szól a Becherovka party. Élő!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>