Hajnali 8:30-kor költöttek. Az álom még a szemünk sarkában volt, máris tornásztunk, egymás bokáját, fülét és orrát fogdosva. Örkény egyperceseire főztük a tojást, amíg kemény nem lett. Összecsomagoltunk és nekivágtunk a hegynek. Az erdőben reggeliztünk: szalonnát, főtt tojást, paradicsomot és még sok-sok fincsiséget.
A továbbiakban csapatépítő feladatot kaptunk: két fenyőfa közé kifeszítettek egy kötelet mellmagasságban, e fölött kellett egymást átsegítenünk úgy, hogy közben nem érhettünk hozzá a kötélhez.
Kincső előadást tartott nekünk csík-, gyergyó- és kászonszékről. Említést tett a hagyományokról, népviseletről, építészetről, higiéniáról.
Hazafelé gyógynövényeket gyűjtöttünk: cickafarkot, orbáncfüvet és mentát. Ezeket a délután további részében hasznosítottuk: gyapjút áztattunk a kifőzött gyógynövények levében, így zöldre festettük őket.
Ebédre húslevest ettünk, másodikra pedig sóbafőtt marhahúst pityókapirével és szósszal.
Gyapjúmosás következett: a patakot elárasztattuk büdös gyapjúval és egyéb mocskos relikviákkal. Jó vót’!
))))))))
Meglepetésünkre megérkezett két néni: Teréz és Rózsika, akik elkezdtek kürtőskalács tésztát gyúrni. Elárulták a titkos receptet, amit amúgy a Google-ban is megkapunk.
Ami alatt ropogósra sült a mákos-cukros kürtős, táncoltunk és nótáztunk. Majd egy naaaaagyot vacsiztunk.
Most futunk és felírjuk a tábori messzendzserre, hogy „Jóccakát!” (Andris éhes.
)
Írták: Kelemen Bíborka, Kiss-Ferenczi Sára, Thamó Léda, Szűcs András
Fotók: Gábos Albin és Szász Kriszta
One thought on “Diáktábor, 1. nap – Csík, Gyergyó, Kászon”