II. Diáktábor, negyedik nap

Homoródszentmárton – Lókod – Kénos – Gyepes – Homoródremete

A negyedik nap reggelije és a Zsófi által vezetett biciklis torna után, amikor már minden testrészünk ráhangolódott a mozgásra, nekivágtunk a Lókodhoz vezető útnak. A falu felé kissé megvert az eső, de ez sem vette el a kedvünket a biciklizéstől és felfedezéstől.

Az első állomás a tájház volt, aminek az udvarán egy nagy rózsakert virított, egy helyi bácsi pedig körbevezetett az autentikus tárgyakkal berendezett parasztházban. Ezután átbaktattunk a szemközti játszótérre, ahol megpihentünk.

Pihenő után Kénost vettük célba, ahol az unitárius lelkész, Andorkó Attila vendégelt meg lépes mézzel és mentateával. Közben szó esett az Erdélyben unikumnak számító hagyományról, a regölésről. Levetített egy 2012-ben készült filmet, melyben a falubeli férfiak egy friss házaspárt regölnek meg (köszöntenek énekléssel).

Kénosról visszamentünk a főhadiszállásra, ebédeltünk és pihentünk egy keveset, a borongós felhőket pedig énekkel oszlattuk.

Eső után, a Nap első sugaraival elindultunk Gyepes felé. Az első feladat a milleniumi emlékmű megtalálása volt, amit a templomkertben találtunk. Itt a helyi tiszteletessel beszélgethettünk, aki kedvünkért a templom orgonáját is megszólaltatta.

A nap utolsó helyszíne Homoródremete volt, ahol új feladatokkal találtuk szembe magunkat, a csapat ismét a három megszokott részre oszlott és elindult begyűjteni a tudnivalót. Ugyanitt meglátogattuk a falu nevezetes épületét, amely régebb szélmalomként működött. Bence szülei pánkóval és egyéb finomságokkal vártak.

A nagy lakmározás után pedig felkecmeregtünk a biciklikre és elindultunk haza. Vacsi után Szikszai Mária előadását hallgattuk meg, és nagyon hamar eltettük magunkat a következő napra.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>