Tulajdonképpen ma tudtam meg, hogy a Góbé termékcsalád megalkotását, az ötletet és a megvalósítást egy (ökumenikus) egyházi kezdeményezésnek köszönhetjük. Lám, lám, az egyházak közösségépítő szerepe a kapitalista piacon is ütőkártyának bizonyulhat.A mai előadásban talán – az én ízlésemnek – mégiscsak egy kicsit túl sok szó esett közösségről és kézfogásról. A magam részéről én egy kemény marketing-előadásra számítottam. Profitnövekedésre. Célközönségre. Üzleti tervre. A Góbé brand részleteire.
Helyette voltak bibliai jellegű idézetek (“Csak azok lettek nagyok akik meg tudták fogni egymás kezét”), és volt egy nagyon szép allegória arról, hogy néha a saját életünket elhasznált, elnyűtt ruhának érezhetjük. Ilyenkor juthatnak eszünkbe édesanyáink, nagymamáink, akik az elhasznált ruhákból, rongyokból új, gyönyőrűszép szőnyegeket szőttek. Ha találunk egy elég szép célt – és az Elő Szövet Alapítvány kuratóriumának tagjai úgy gondolják, hogy ilyen az övék.
És tényleg van valami szívdobbantó erő abban, mikor valaki kiáll az (egyébként zsúfolásig tömött) sátor elé, és azt mondja: “Üdvözlöm Önöket 620 székelykeresztúr környéki tejtermelő gazda nevében.” Akik egyébként összefogtak, és megvették a Székelykeresztúron már egy éve nem működő tejfeldolgozó gyárat. Szívet melengető sikertörténet. Én is szívesen dolgoznék önkéntesként egy olyan szervezetnek, amely ilyen sikertörténeteket képes produkálni.
De ebben a mai előadásban mégis többször is eszembe jutott az a szó: whatever. Csak így, globálisan. Angolul. És azt gyanítom, hogy, legalábbis a harminc év alatti hallgatóság megnyeréséhez egy másfajta prezentáció lenne szükséges.
Rékának viszont tetszett. Ez inkább az útindításról szólt – mondja. Aki a gazdasági konkrétumokra kíváncsi, nézzen utána, keresse fel az Élő Szövet tagjait, hiszen nyíltan ki lett jelentve, minden segítő kézre szükség van, érdeklődőket, önkénteseket szívesen fogadnak, ez egy közösségi ügy, bárki bekapcsolódhat…
Ámen.
Csernakeresztúron ébredtünk, ahol nyár közepén hazai májassal és véressel belakmározva indulhattunk utunkra. Egyeseknek nagyon jó éjszakájuk volt, Hunyad megye egyetlen magyar többségű településén két népdalt is tanulhattak. T. lehet, hogy az éjszaka folyamán többet is… A helyi erők jobb formában voltak, mint mi, ami az elmúlt évek „
Na, de azért mégiscsak a kávés reggelit választottuk ébresztésnek. Ment is simán, örültek is neki, nem volt semmi keleti zenei aláfestés, csak egy „gyenge jútú” – Kozika szerint, na és a gyerekek szobájából egy vidám plüss Napocska mosolygott vissza az ébredőkkel szembe. Az ébresztés a csajok (Andi, Saci, Tündi) feladata volt, közben a srácok (Botó, Arnold) mint utólag kiderült, a Szászváros-i bevásárló központok parkolóiban időztek nyitásra várva…Már ébresztésen, reggelin is túl voltunk mire végre megérkeztek, de sikerült mégis elkészítenünk az Erdélytúra történelmében mostanig előnemforduló dícséretes legfinomabb szendvicset! Újítottunk is a menüben, nemcsak ami a szendvicset illeti, hanem a citromszeletekkel is a kulacsokba.